2016/11/11

, , , ,

Gregg Hurwitz: Orphan X – Az Árva

Evant még gyerekként választották ki, hogy egy szigorúan titkos kormányzati program, az Árva-program keretein belül egy tökéletes, hivatalosan nem létező bérgyilkost neveljenek belőle. Persze mindez még évekkel ezelőtt történt, és nem ő volt az egyetlen árva gyermek a világon, akit erre a célra használt fel a kormány. Ám e kis elit csoport tagjai soha nem találkoztak egymással, sőt, kezdetben még csak nem is tudtak egymásról.
Evan - csakúgy, mint a többiek - egy saját azonosítót kapott, ő lett az X Árva, akit egy olyan személyi edző nevelt és tanított, aki iránt az évek során erős érzelmi kötödés alakult ki benne - olyan lett számára ez a férfi, mintha az apja lett volna. Jack sok mindenre megtanította őt, többek között a leghatékonyabb harcművészetek szakértelmére, hogy hogyan legyen úrrá a küzdelmek során szerzett fájdalmain, hogy hogyan kell használni a legkülönbféle fegyvereket, és nem utolsósorban, hogy hogyan legyen képes feltűnés nélkül elvegyülni az emberek között.

Evan sok helyen dolgozott a kormány parancsára, de a program bizonytalansága miatt sikerült megpattannia és az ott szerzett tapasztalatait felhasználva szabadúszóvá válnia. A felhalmozott pénzéből néhány biztonságos házat, autókat és fegyvereket vásárolt és olyan, a kétségbeesés szélén álló embereknek kezdett el segítséget nyújtani, akiknek nem volt kihez fordulniuk. Mindezért cserébe ő csak azt kérte tőlük, hogy adják meg a telefonszámát egy másik szerencsétlen helyzetben lévő embernek, akinek szintén szüksége van a szolgálataira - és ilyen ember mindig akadt.
Aztán egy nap üldözőbe veszi őt egy hozzá hasonló mindenre elszánt bérgyilkos, és szépen keresztűl húzza a számításait.

A regény az Evan Smoak-sorozat nyitódarabja, ami meg kell hagyni, elég erősre sikerült. A történet két idősíkon játszódik, illetve túlnyomó részt a jelenben vagyunk, de mindezt viszonylag sűrűn szakítják meg Evan rövid visszaemlékezései a gyerekkoráról és a kiképzéséről. Ezek a részek mindig dőlt betűkkel voltak szedve a könyvben, ami hosszú távon, mi tagadás kissé zavaró volt a számomra - rá kellett jönnöm, hogy irtózatosan rühellem a dőlt betűs szövegrészeket - annál is inkább, mivel ezeket a visszaemlékezős betéteket nem igazán kedveltem, míg Evan jelenbeli vesszőfutását már annál inkább. És, ha már a főszereplőnél tartunk, el kell mondjam, hogy a vele való érzelmi azonosulással kissé hadilábon állok. A hófehér erkölcsű énem azt mondaná, hogy jézusmária, de hiszen ez az ember egy kegyetlen orgyilkos, aki a kormány parancsára embereket ölt, ugyanakkor azt is el kell ismernem, hogy mégsem olyan reménytelen eset, hiszen most olyan embereken segít, akik önhibájukon kívül  kerültek szörnyű helyzetbe. Mindenesetre tény, hogy Evan egy olyan tökéletes pusztító fegyver, akit jó, ha az ember maga mellett tudhat, főleg ha nagy szarban van. 

Ám mint tudjuk, mindenkinek van legalább egy gyenge pontja, és Evané az emberi érzelmek terén való tudatlanság. Természetesen igyekszik ő beilleszkedni a valós világba, kezdetben persze nem sok sikerrel, de mivel a főhadiszállását épp egy társasházban alakította ki, így elég sok alkalma nyílik az emberi kapcsolatok terén való hiányosságainak pótlására, mely alkalmak, meg kell hagyni üde színfoltot jelentettek a könyvben.

Szóval összességében a könyv jó volt, a tempója gyors, a történetvezetése pedig végig izgalmas és akciódús, úgyhogy aki szereti ha a cselekmény filmként pereg a szeme előtt, és a sztori tele van részletes fegyverleírásokkal - amitől bevallom férfiasan én nem nagyon estem hanyatt -, meg high-tech kütyükkel, meg különféle harcművészetekkel, azoknak szívből ajánlom ezt a könyvet. 

És naná, hogy meg is filmesítik majd a történetet, melynek joga a Bradley Cooper produkciós cégnél kötött ki!


Értékelés: 4/5

Kiadó: Fumax
Sorozat: Evan Smoak 
Oldalszám: 372

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése