Celeste Bradley: Az ​álruhás

2 megjegyzés
A romantikus regények óriási rajongójaként Celeste Bradley Az álruhás c. regénye már egy igen régóta betervezett olvasás volt nálam, és jézusom! El sem tudom mondani, hogy milyen irtózatosan jól esett ez most nekem. Ha tudtam volna, hogy micsoda szuper élményről maradok le, biztosan nem halogattam volna ilyen sokáig.
A csodaszép Agatha Cunnington vidéki otthonából Londonba érkezik, hogy felkutassa eltűnt bátyját, Jamest. Az egyetlen nyom egy rejtélyes levél, amelyen a „Griffmadár” aláírás szerepel. Ám mivel hajadonként ebben a korban egyedül utazgatni, jönni-menni és önkéntes nővérkedést vállalni nem igazán volt ildomos, így Agatha kitalál magának egy férjet, akiről mindenkinek csak áradozik, de soha senkinek nem mutat be. Igen ám, de eljön az az idő, amikor tovább már nem lehet az embereket az orruknál fogva vezetni és muszáj reprezentálnia maga mellé valakit, na és ekkor lép a képbe Simon Rain. 

Amikor az 1813-as években az angolok és a franciák bőszen kémkedtek egymás után, az angol oldalon egy úgynevezett Álruhások Klubja szerveződött titokban, ami megannyi hitehagyott bűnözőből, és a hazájuk iránt elkötelezett közemberekből és nemesekből álló csoport volt. Amikor a csapat egyik tagja Simon Rain azt a feladatot kapja, hogy keresse meg az árulással vádolt James Cunningtont, a nyomok Agathához vezetnek. Simon kénytelen kéményseprő álruhát öltve bizonyíték után kutatva betörni a lány otthonába - akit egyébként ekkor tévesen még James szeretőjének vél -, ám ahogy beteszi a lábát a házba, azon nyomban le is bukik (no komment). Agatha természetesen kapva kap e nagyszerű alkalmon és elhatározza, hogy ha törik, ha szakad, ő férjet farag magának ebből a bugris ám rendkívül szemrevaló férfiból, mely próbálkozásból szerintem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy bizony szerelem lesz. 


Óriási meglepetés volt számomra a könyv, és csakis a szó pozitív értelmében. Az írónő a már jól ismert és bevált (Julia Quinnél legalábbis mindenképp) eszközökkel bűvészkedik, ami nálam a biztos siker receptje.  Aki ismer, az tudja rólam, hogy Julia Quinnt a történelmi romantikusok első számú koronázatlan királynőjének tartom, és bizony az ő könyveinél éreztem a mostani élményhez hasonlót, nevezetesen, hogy a történeteit szépen áthatja a romantika édes érzése, a családi összetartás és szeretet ereje, no és persze a humor, amivel szerencsére itt sem bánt szűkmarkúan az írónő. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy Az álruhás pont olyan lenne, mint Quinn könyvei, mert ez nem egészen így van, hiszen itt sokkal több, kis túlzással már-már krimibe hajló akcióval találkoztam és a szenvedélyes jelenetek is inkább vérpezsdítőek voltak mintsem aranyosak, de tény, hogy nagyon közelinek érezem őket egymáshoz, mely miatt a történelmi románcokért rajongó énem csakis ujjongani tud. 

Agatha és Simon története az első perctől kezdve a fotelhez szegezett, imádtam olvasni a kettőjük között kialakuló szenvedéllyel, pikírt párbeszédekkel és rengeteg helyzetkomikummal tarkított gyengéd kapcsolatot. Agatha karaktere szerintem telitalálat volt, mert annyira élő, annyira pezsdítő és üde színfoltja volt az ebben a műfajban szereplő szinte egy kaptafára készült hősnőknek, hogy csakis elismeréssel tudok nyilatkozni róla. Tetszett, hogy nem az unalomig ismert átlagos testalkattal, hanem pompás, teltkarcsú idomokkal áldotta meg őt a sors és amellett, hogy egy meglehetősen talpraesett és határozott egyéniségnek ismerhettem meg őt, hibáktól sem volt mentes. Tetszett a céltudatossága és a merészsége, és hogy a szerelmi légyottjai alkalmával egy percig sem akart az ártatlanság álcája mögé bújni, hanem szexuális tapasztalatlanságán bátran túljutva ébredező vágyainak is könnyen utat engedett. És nem utolsósorban tetszett a notórius hazudozó éne is, mellyel szerintem simán kenterbe verte még a német mesevilág jól ismert hazudozó lovagját, Münchausen bárót is. 

A könyv főhősével, Simonnal is minden rendben volt, bár a vége fele voltak kételyeim azzal kapcsolatban, hogy az igaz szerelem helyett az elveivel együtt majd a hivatását választja, de aztán emlékeztettem magam arra, hogy ebben a műfajban olyan hűha nagy „szörnyűségek” nem történhetnek, úgyhogy sutba vágva minden kétségemet élvezettel olvastam tovább szegénykém lelki vívódásait. 

Szóval mint látjátok teljesen odavoltam a könyvért, melynek a kellemes humora miatt szinte végig mosolyogtam az egészet. A szerethető fő- és mellékszereplőkkel - akik elképesztő gyorsan képesek voltak belopni magukat a szívembe - pedig tökéletesen elégedett voltam csakúgy, mint a történet kivitelezésével, hangulatával és romantikájával. Úgyhogy egy szó, mint száz, Celeste Bradley személyében új kedvencet avattam, a sorozat többi részét pedig mindenképp keresni fogom.

Celeste Bradley
Ui.: Amm... a világért sem szeretnék ünneprontó lenni, de nem tudok szó nélkül elmenni Simon Agathának címzett becéző szava mellett - melyet akárhányszor olvastam  mindig totál kizökkentett a történet hangulatából, annyira nem illett ez a dámácska kifejezés a képbe  - illetve a könyv slendrián szerkesztését és a benne hemzsegő hibákat is irtó zavarónak éreztem... Ejnye, ejnye.


Értékelés: 4.5/5

Kiadó: Viktoria
Sorozat: Álruhások Klubja (5 részes)
Oldalszám: 432


2 megjegyzés :

  1. Az utószóban megemlített hibák ellenére nagyon jól hangzik. Én észbe vésem, néha kellenek ezek a humoros történelmi romantikusok az énem egyik részének :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem nem fogod megbánni ha elolvasod sőt, nagy valószínűséggel az anyukádnak is nagyon tetszene ;)

      Törlés