Sarah J. Maas: A ​Court of Thorns and Roses – Tüskék és rózsák udvara

Nincsenek megjegyzések
A tizenkilenc éves Feyre az erdőben vadászva megöl egy farkast, ám nem sokkal ezután egy másik szörnyeteg bukkan fel az otthonában, aki jóvátétel gyanánt magával hurcolja a tündérek birodalmába. Feyre hamar rájön, hogy fogvatartója valójában nem állat, hanem Tamlin, egyike azoknak a halálos és halhatatlan tündéreknek, akik egykor a világ felett uralkodtak. Miközben az udvarban Feyre Tamlin iránt érzett jéghideg gyűlölete egyre forróbb szenvedéllyé kezd átalakulni, észre sem veszi a birodalom felett egyre nagyobb méreteket öltő fenyegetést, melynek pusztító rombolását minden jel szerint ember létére csak ő képes megakadályozni, ellenkező esetben örök pusztulásra ítéli szerelmét Tamlint és világát. 

Igazából nem akartam értékelést írni erről a könyvről, mert mély gondolatokat nem indított el bennem, ám úgy érezem, hogy pár mondat erejéig mégiscsak muszáj billentyűzetet ragadnom, hogy mindennek ellenére leírjam milyen különleges élményt nyújtott a számomra. Annál is inkább mivel kisebb fenntartással kezdtem bele, hiszen az írónő előző regénye az Üvegtrón anno nem igazán nyerte el a tetszésemet és ha több kedves molyos ismerősöm nem szorgalmazta volna oly lelkesen a könyv mielőbbi olvasását, akkor lehet, hogy még talán ki is marad az életemből. (Ó jaj, igen tudom, óriási veszteség lett volna.)

Na de félretéve a cinizmust, tény, hogy az írónőnek hatalmas fantáziája van, mellyel simán levett a lábamról. Arról már nem is beszélve, hogy egy olyan izgalmas és egyedi atmoszférájú történetet hozott létre, amely A szépség és a szörnyeteg sztorijára épült, ami számomra - mi tagadás - óriási pozitívum. Egyrészt, mert a kedvenc mesémről van szó másrészt, mert szeretem, ha egy régi mese új ízt kapva alapja lesz egy teljesen más környezetben játszódó és irányba haladó történetnek.
Maga a cselekményt sajnos a könyv kétharmadáig elég lagymatagnak éreztem, azonban a könyv utolsó harmadában Feyre próbatételei mindenért kárpótoltak. Ezek a jelenetek nagyon, ismétlem nagyon sokat dobtak a könyv élvezeti értékén, sőt mi több, ezen fejezeteknek  köszönhető, hogy a későbbiekben a folytatásokra is kíváncsi leszek.
A szereplőkkel azt kell mondjam, hogy egész fura kapcsolatba keveredtem. Az egyik legfőbb karakter Tamlin, akinek minden jel szerint le kellett volna vennie a lábamról teljesen hidegen hagyott. Nincs mit szépíteni a dolgot, én mindig is a rosszfiúkra buktam és Tamlin bizony túl jó, túl szép, túl kedves és önzetlen volt ahhoz, hogy szeretni tudjam. Egyszerűen képtelen voltam belehabarodni, olyannyira, hogy a könyv végére már kifejezetten irritált a jelenléte. Ellenben a Éjszaka udvarának urát a gonosz tettei és sorozatos kellemetlenkedései ellenére is sokkal izgalmasabb és szimpatikusabb karakternek találtam. És hogy a hősnőnk se maradjon ki a sorból, miatta rendkívül sokat bosszankodtam. A családja életben maradásáért tett önfeláldozását példaértékűnek találtam, de miután bekerült a tündérek birodalmába és egyre közelebbi kapcsolat kezdett kialakulni közte és Tamlin között egy önfejű és kezelhetetlen kis hülye tinilánnyá változott, aki a tanácsokra és a rá leselkedő veszélyekre fittyet hányva mindig csak a saját feje után ment. Arról már nem is beszélve, hogy annyira el volt foglalva szegény sanyarú sorsával, hogy meg sem fordult a fejében, hogy vajon milyen pusztítás közeledhet Prythian felé, aminek még az udvar főura sem tud ellenállni. Túl vak volt, hogy átlássa a helyzetet, no nem mintha én tudtam volna, hogy mi a probléma az udvarban, de a helyében tuti jobban utánajártam volna. 

Ami igazán tetszett a könyvben az maga a háttértörténet és a tündérek világa volt - ami szerintem nagyon jó alapokra épült -, valamint a különböző lények sokszínűsége rengeteg felfedeznivalóval, melyek összessége adta tulajdonképpen számomra a könyv erősségét. És bár igaz, hogy a főszereplők nem nőttek közel a szívemhez, de szerencsére volt pár olyan mellékszereplő, akik a hűségükkel, a humorukkal vagy épp a rosszindulatú gáncsoskodásaikkal nemcsak megízesítették a történetet, de szinte kikövetelték, hogy odafigyeljek rájuk, sőt mit több, megkedveljem őket.

Mindent összevetve azt kell mondja, hogy az Üvegtrón után pozitívan csalódtam Sarah J. Maas regényében, mellyel ugyan adódtak kisebb gondjaim és a végén is némi hiányérzettel csuktam be a könyvet – hogy miért, ne kérdezzétek, mert meg nem tudnám mondani – de mindezek csak részben csorbították azt a kellemes élményt, amit ez a szórakoztató fantasy nyújtott a számomra, úgyhogy a romantika, kaland és fantasy rajongóknak csak annyit mondhatok hajrá!
Sarah J. Maas
Értékelés: 4/5

Kiadó: Könyvmolyképző
Sorozat: A Court of Thorns and Roses 
Oldalszám: 512

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése