2018/03/24

, , , , , ,

Rita Falk: Gőzgombóc ​blues (Franz Eberhofer 2.)

Rita Falk Télikrumpligombóc című regénye fanyar humorával, német falusi hangulatával, különleges karaktereivel és fölöttébb szórakoztató helyzetkomikumaival anno nagyon hamar belopta magát a szívembe. Úgyhogy örömmel kezdtem bele a sorozat folytatásba, annál is inkább, mivel nagy szükségem volt pár órás könnyed kikapcsolódásra. És bár ennél a kötetnél már eltűnt az újdonság varázsa, így is tökéletes szórakozást nyújtott a számomra.

A Gőzgombóc ​blues immár a Franz Eberhofer sorozat második kötete, mely története a már jól ismert kis bajor falucskában, Niederkaltenkirhenben játszódik. Ezúttal Franz kellemes falusi mindennapjait egy újabb bosszantó esemény zavarja meg, amikor Höpfl iskolaigazgató arról tesz bejelentést, hogy valaki rikító piros festékkel a háza falára azt írta, hogy „DÖGÖLJ MEG, TE DISZNÓ!” Mint később kiderült ezt senki nem találta furcsának, mivelhogy Höpfli nem örvendett túl nagy népszerűségnek a faluban. Amikor azonban a zaklatott igazgató nemsokára nyomtalanul eltűnik, később pedig darabokra szabdalva bukkan fel ismét a vasúti sínek között, komolyra fordul az ügy. Franz-nak nehéz dolga van, mert mindenki öngyilkosságra gyanakszik, ő azonban úgy gondolja, hogy nem zárható ki a bűncselekmény gyanúja sem, úgyhogy derék bajor rendőrünk ismét nyomozásba kezd.

Az előző részhez hasonlóan, most sem a krimi volt a regény fő erőssége, hanem a falusi élet jellegzetes pillanatai, illetve Franz rendkívül színes és egyre bonyolódó magánéletének alakulása. Ennek okán a bűntény sem volt túl csavaros, de hát nem is a nyomozás izgalmáért vettem kezembe a könyvet. Őszintén szólva már az első részben teljesen elvarázsoltak Rrita Falk kissé eltúlzott egyéniségű különleges szereplői. Egyszerűen nem lehet nem szeretni Franz nagyothalló és kuponokra vadászó nagymamáját - aki nem mellesleg isteni finomakat tud főzni - és a Beatles-rajongó nagyapját, aki bizony nem veti meg a füves cigit sem. Még az utálatos nyálas bátyjával való jeleneteket is mindig nagyon élveztem, kinek családja ebben a részben egy cuki kisbabával bővült, akinek elbűvölő kisugárzása naná, hogy mindenkit levett a lábáról. És persze nem tudom szó nélkül hagyni Franz ivócimboráit sem, akikből egy-két pofa sör után olyan életbölcsességek buggyannak ki, hogy azt nem lehet röhögés nélkül végigolvasni.

„– Az autók és a nők – mondja később Flötzinger. – Ez a két dolog a legfontosabb a férfiember életében. És pontosan ez a két dolog az, ami a legtöbb gondot is okozza.
Bölcs ember ez a Flötzinger.”
Egyébként imádtam a könyv hangulatát és a benne lévő párbeszédeket. És Franz karakterét is igazán szórakoztatónak találtam, annak ellenére, hogy a hozzá való viszonyom még mindig a szeret-nem szeret érzések között ingadozik. Mert, ha teszem azt a való életben találkoznék egy ilyen kaliberű/jellemű emberrel, akkor az biztos kiverné nálam a biztosítékot. De ha csak olvasnom kell róla, akkor inkább jóízűeket nevetek szörnyű bénázásain és a nőkhöz való viszonyán, mintsem bosszantsam magam ezek vagy akár szakmai elhivatottságának és nyomozói tehetségének hiánya miatt. Szóval Franz – nincs értelme szépíteni a dolgokat – egy töketlen marha, és ráadásul még bunkó is, ami tulajdonképpen irtó sok humoros helyzetet produkál, és ez teszi igazán szórakoztatóvá és egyedivé a könyvet. Na meg persze a nagyi ínycsiklandozó főztjei, melyek receptjei a könyv hátuljában is megtalálhatók, és amelyek közül tuti én is kipróbálok majd párat.
A képek a könyvből készült filmből valók.
Úgyhogy száz szónak is egy a vége: a könyv szuper, és csak ajánlani tudom azoknak, akik hasonló műfajú kikapcsolódásra vágynak. Higgyétek el, hogy elég csak pár oldalt olvasni belőle és tuti senki sem tud majd szabadulni Rita Falk bizarr gyilkosságaitól no és persze a bajor konyhától. 

Sajnos a kiadónál a sorozat folytatásával kapcsolatban elég nagy a csend, amit irtóra sajnálok. Mindenesetre bízom benne, hogy olvashatok még Franz-ról és az ő lökött családjáról, annál is inkább, mivel külföldön már a 9. részt gyűrik a rajongók.

Értékelés: 4/5

Kiadó: Művelt Nép
Eredeti cím: Dampfnudelblues
Sorozat: Franz Eberhofer
Oldalszám: 288


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése